hevesiszandra

“Egy vidám weboldal, sokszínű családoknak” – weboldal felújítás a mozaikcsaládok mentorának

Szilvi nem csak az igen pontosan meghatározott szakértői pozíciója miatt (mozaikcsaládok mentora) kivételes ügyfelünk, hanem azért is, mert a weboldala első verzióját ő maga készítette el a Websiker Mentor Program videós tananyagai alapján.
Néhány hónappal a vállalkozás indulása után máris elérkezettnek látta az időt, hogy még profibb megjelenést kapjon a weboldala. Bár így is sokan dicsérték, szerette volna, ha a weboldal megjelenése összhangban van az általa nyújtott szolgáltatás minőségével és a képviselt értékekkel.
Nézzük meg együtt, mi változott…

Marketing kivitelező akarsz lenni? Akkor a diploma nem lesz elég

Tény, hogy rengetegen szeretnének online marketinggel foglalkozni. Mondhatnánk azt is, hogy a 10 millió online marketing szakértő országa vagyunk. Ami talán nem is csoda, hiszen a kávés laptopos képeket és a jó hangulatú tanácsadásokról szóló posztokat látva vonzóvá válik ez a munkakör és sokan lelkesen vágnak bele, akár előképzettség vagy tapasztalat nélkül is. Pedig ahhoz, hogy tényleg megtaláld a számításaid ezen a területen, tanulnod kell. A diploma után is. Van ugyanis, amit nem tanítanak az egyetemen, viszont tudnod kell, ha marketing kivitelező lennél.
Olvass tovább, ha érdekel, én hogy látom ezt a helyzetet és mit javaslok, ha szeretnéd megalapozni a jövőd már az egyetemi éveid alatt!

Mi a különbség egy weboldalkészítő és egy Websiker szakértő között?

A weboldalkészítés első lépéseként ki kell választanod azt a kivitelezőt, szakértőt, aki segíteni fog neked a webes kérdésekben és megvalósítja az elképzeléseidet. Rövid keresgélés után rengeteg szakembert fogsz találni, a választás azonban nem könnyű.
Ezért írtuk ezt a cikket, hogy pontosan tudd, kire van szükséged. Eláruljuk, mit várhatsz el jogosan a weboldalkészítődtől és mi az, amivel már nem hozzá érdemes fordulnod…

A hatásos bemutatkozó szövegek 7 titka

Szeretnéd megírni a weboldaladra szánt bemutatkozásod, de nem tudod, hogy fogj hozzá?
Olyan szöveget szeretnél, ami amellett, hogy bemutat és szimpatikussá tesz, hatást gyakorol a célcsoportodra és úgy érzik, végre megtalálták, akit kerestek?
Akkor olvass tovább, mert eláruljuk hogyan írhatsz Te is igazán ütős bemutatkozó szöveget, néhány lépés betartásával.

Hogyan körözheted le a konkurenciád egyetlen lépéssel?

A pozicionálás legalapvetőbb célja, hogy megkülönböztesd magad a konkurenciától és az emberek emlékezzenek rád. Meg kell mutatnod, miben vagy más, egész egyszerűen azért, mert az agyunk megjegyzi azokat a dolgokat, amelyek valamiért kilógnak a sorból és egyediek.

Szóval itt az ideje elfelejteni a sablonos kommunikációt és kihangsúlyozni az előnyeidet!


A rendszertelenségnek a laptopodon és az óriás e-mailek korszakának vége – Így használd a Google Drive-ot!

Szeretnéd hatékonyabbá tenni a közös munkát másokkal és átláthatóan rendszerezni a különböző tartalmaidat? Jó lenne, ha a munkádhoz szükséges fájlokat bármikor, bármilyen eszközről el tudnád érni?
Vagy csak szeretnéd biztonságban tudni a családi fotókat?
A Google Drive minden esetben jó választás, ezért ajánljuk az ügyfeleinknek is. Ez az útmutató pedig segít az első lépésekben!

Hogy szervezz nyereményjátékot, amivel Te is jól jársz?

A nyereményjáték hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb marketing eszköz, sokan használják, hogy közösséget építsenek vagy új embereket érjenek el. Sokszor azonban kimarad néhány lépés, ami biztosítaná, hogy a játék kézzelfogható előnyt jelentsen a szervező számára is. Hiszen vállalkozóként kicsit más egy nyereményjáték, mint amit “játékosként” megszokhattál.
Nézzük, mik azok a szempontok, amiket figyelembe kell venned egy online nyereményjáték szervezése során, ha azt akarod, hogy Te is jól járj vele, ne csak a nyertes!

Felesleges a csalid, ha ezt a lépést kihagyod…

Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy sokan megfogadják a tanácsunkat, és szuper csali anyagokat állítanak össze, mégsem tudják kihasználni a benne rejlő lehetőségeket… Vajon miért?

Ha kicsit is magadra ismertél, olvass tovább, mert elárulom, mik azok a lépések, amik nélkül nem lesz hatékony a csali folyamatod!

Hogyan kerülheted el, hogy spam-be kerüljenek a fontos leveleid?

Biztos Veled is előfordult már, hogy egy fontos e-mailt nem kaptál meg, vagy ha meg is kaptad, csak jóval később bukkantál rá a spam vagy promóciók mappa mélyén.

Többen is panaszkodtak erre az ügyfeleink közül, ezért úgy döntöttünk készítünk egy rövid útmutatót, ami segít elkerülni mindezt! Kövesd ezt a néhány lépést, és tedd rendbe a levelezésed!

3+1 dolog, amiért imádni fog a webesed

Akár weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy más online szakemberhez köthető projektről van szó, néhány feleslegesnek tűnő kör után biztosan benned is felmerül a kérdés: “Hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a közös munkát?”.
Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány olyan tanácsot, amit ha megfogadsz a webesed a kedvenc ügyfeleként emleget majd, ráadásul a hatékony munkavégzés miatt akár több órányi munkadíjat is megspórolhatsz! Jól hangzik, ugye?

Milyen képeket használhatok a weboldalamon?

A legtöbben a weboldalkivitelezés vagy a Facebook / Instagram posztok készítésénél szembesülnek vele, hogy bizony az online kommunikációjukhoz képekre lesz szükségük. Méghozzá jó képekre és folyamatosan.
Ilyenkor magától értetődőnek tűnhet, hogy felmegyünk a netre, keresgélünk és lementjük, ami megtetszik.

Ez azonban a legrosszabb, amit tehetünk, mutatom, hogy miért…

+36 20 974 6601