De hogyan érdemes belefogni? Kit válasszon egy vállalkozó? Milyen szempontok fontosak és melyek kevésbé?
A fent említett könyvemben – és az ingyenesen kapott részletben – erről minden le van írva, így itt nem ismételném magam. Inkább azt írom le konkrétan, hogy hol érdemes rendelni.
Az elmúlt 20 évben jó néhány szolgáltatót megjártam, volt saját szerverem, aztán próbáltam közösködni rajta mással, de ennyi idő után odajutottam, hogy kell egy normál, rendes szolgáltató, aki ellátja a feladatát, amit ígér és kész. Kevés ilyen van és kevesen adják azt, amire éppen szükségünk van… de hosszú keresgélés után megtaláltam és évek óta velük dolgozom.
Két A4-es oldalas apróbetűs dokumentumot írtam magamnak arról, hogy mit kell tudni egy ilyen szolgáltatónak, hogy nyugodtan merjem ajánlani ügyfeleimnek.
Ehhez képest mégis legtöbben csak a tárhely mérettel reklámoznak mindig. Pedig szinte a legkevésbé számít. Szinte már senki nem ad túl kicsit. Az, ami fontos, az pedig mindig az apróbetűs részben van, amire egy laikus nem gondol és nem is érti… lássuk be.
Így egyszerűen jobban jársz, hogy én végigjártam neked. A jó hír még, hogy ide villámgyorsan fogjuk tudni feltelepíteni a Websiker Weboldal Csomagodat is.
Kattints ide és rendeld meg
a videóm megnézése után – vagy azzal együtt – a saját domain neved és tárhelyed:
TÁRHELY ÉS DOMAIN NÉV RENDELÉS
Figyelem! Ha a Websiker Mentor Programban bérelsz Websiker Weboldal csomagot, akkor a tárhely, domain, SSL kérdés a mi gondunk és mi fizetjük neked.
Ez esetben nem kell külön megrendelned!
Ismerd meg itt a Mentor Programot!
A következő részben megmutatom, hogy hogyan minősíti majd a böngésző biztonságosnak a weboldalad és mi mindent kell beállítanod, hogy rendben legyen a levelezésed, az átirányítások és minden, amire még szükség van, hogy innen üzemeltesd a vállalkozásodat.