HOGYAN FOGJ NEKI
EGY SAJÁT WEBOLDAL KÉSZÍTÉSNEK?
– CHECKLISTA –
…a profitáló internetes megjelenéshez
Üdv itt… ez a Profitáló Internetes Megjelenés Oktatóanyag 4. része
Ha lemaradtál az előzőekről, nézd meg a levelezésed,
vagy kezdd itt, ha még nem jelentkeztél volna:
/hogyan-keszitsd-el-a-sajat-weboldalad/
OLVASÁSI IDŐ: ~20 perc
Minimum 5 éve hever a fiókban…
Évek óta terveztem már egy olyan online tanfolyamot létrehozni, ami segít azoknak az embereknek, akik maguk szeretnék összerakni a weboldalukat. De bevallom, mindig azzal voltam elfoglalva, hogy az éppen aktuális ügyfeleknek kivitelezzek. Így ez mindig a háttérbe szorult. Pedig már a kezdetekkor megfogalmaztam, hogy a kisebb vállalkozásoknak szeretnék segíteni a legtöbbet, de sajnos hajtani kellett mindig a bevételt az egyre növekvő kiadásokra is. Egy ilyen komplex anyagot összerakni pedig nem fél órás munka…
Kicsit örülök is, hogy mostanáig vártam ezzel, mert időközben annyi sikeres kampány elkészült, annyi remek weboldalt csináltunk meg… amiből rengeteget tudtam meríteni és így még ütősebb lehet ez az anyag és az ezt követő online tréning. Írtam 3 könyvet a témában, és másik 4-ben vendégszerzőként írtam kisebb nagyobb fejezeteket. Előadója voltam több neves konferenciának, tréningnek, szemináriumnak és az ELTE egyik tanszékének. Több ezer vállalkozót, értékesítőt, diákot és MLM-est tanítottam a Profitáló Internetes Megjelenés Szisztémára meghívott előadóként és saját rendezvényeimen.
20 év tapasztalatom van a témában, szóval ezt tudom most adni neked!
Ha még nem ismernél…
Temesvári Richárd vagyok,
a Websiker Ügynökség vezetője, megálmodója, online marketing diagnoszta, tanácsadó és hallgatóim szerint
a legérthetőbb online marketing tréner.
Na vágjunk bele… mi fog tehát kelleni???
Ebben a részben egy Checklistát kapsz tőlem…
…amely összefoglalja, hogy mi mindenre lesz szüksége, ha magad szeretnéd összerakni az internetes megjelenésed.
Nem csak eszközökről szól, hanem képességekről, szakterületekről, funkciókról, teendőkről… stb.
Igyekeztem tényleg komplex anyagként megcsinálni, hogy aztán az 5. részben konkrétan belefoghassunk az első lépésekbe! Miért foglalom ezt így össze neked?
Azért, mert rájöttem, hogy kiknek megy a legjobban…
Azoknak, akik képesek újat tanulni, alkalmazkodni a változásokhoz és van egy hiteles forrásuk arra, ahol az információkat szerzik. Az online megjelenésedben én akarok ez lenni Neked.
20 éve foglalkozom online marketinggel és beszélgetek vállalkozókkal weboldalakról, hirdetésekről, internetes lehetőségekről. Mondanom sem kell, hányan halogatták, hogy elkészítsék azt az internetes megjelenést, amire számíthattak volna egy válságos helyzetben. Persze sokan készíttettek egy “bemutatkozó típusú weboldalt”, csak hogy legyen valami, de komoly eredményt sosem értek el vele. Most meg már nem is fognak, hacsak nem szedik össze magukat időben.
Azt akarom elérni tehát, hogy ne halogass és legyen készen minden infód ahhoz, hogy el tudd kezdeni!
Próbálom a legkisebb egységtől felépíteni neked az egészet, hogy folyamatosan tudd fejleszteni a megjelenésed, ahogy időd és az anyagi lehetőségeid engedik. Mert hát lesz, ami pénzbe kerül és nem érdemes megspórolni… de lesz olyan, amire elmondom majd, ha nem érdemes költeni.
Készen állsz?
1. Világelső levelezési rendszer:
nem véletlen, hogy ezzel kezdődött az egész. Ha bármibe fogsz, szükséged lesz egy értelmes e-mail címre és egy megbízható levelezőre. Sokféle lehetőség van, de én nem érem be, csak a legjobbal és legnagyobbal. Ha ingyenesen bele tudsz kezdeni, miért érnéd be kevesebbel.
Ez a rendszer a Gmail, a Google egyik alappillére. A következő tananyagban jobban kifejtem miért!
2. Márkaépítő email cím
…mert nem lesz jó a vicces, születési dátumos, kimondhatatlan, lediktálhatatlan email cím, amit nem tudsz akár az utcán vagy telefonban könnyen megadni valakinek. És ne is ingyenes szolgáltatókkal próbáld építeni a márkádat. Erről is lesz szó 😉
3. Biztonságos tárhely a bizniszedhez
Már az elején jó, ha megszokod, hogyan tudhatod biztonságban a weboldalad, vállalkozásod és amúgy a magánéleti adataid, fényképeid, dokumentumaid. A pendrive-ok, külső merevlemezek ideje lejárt… Korszerűbbre kell váltanod. A 6. tanfolyam erről szól majd.
4. Megbízható infrastruktúra
A tárhely, domain, SSL titkosítás kapcsolata máig homályban van a legtöbb vállalkozónál. Fontos értened, hogy melyik mire jó, hogyan érdemes összekapcsolni és mire figyelj megrendelésnél. A PIMKO START tanfolyamom végigvezet ennek a megrendelésén és beállításain, hogy ne téveszthesd el. Fogom a kezed…
5. Saját weboldal / blog / webáruház
De melyikre van szükséged? Melyikhez milyen motort válassz? Ingyenes, vagy fizetős? Bérlős, vagy egyszeri díjas? Ezer kérdés merül fel és laikusként még a szakemberekre is nehéz hallgatni. De a saját weboldal az alap. Az a központ. Ez a tiéd. A pontos jelentőségéről beszélünk még a PIMKO START PROGRAMBAN!
6. Kiegészítő kellékek, szoftverek
Vannak kiegészítők, amik nélkül igaz, hogy működik egy weboldal, de sosem lesz az igazi. Ezek azok a lépések, amit még a weboldalkészítők nagy része is kihagy, pedig ezek nélkül nem szabadna eladni egyetlen weboldalt sem szerintem.
7. Az alapvető hirdetési rendszer
Talán most még úgy gondolod, hogy nem akarsz hirdetni. De hidd el, hogy eljön az ideje, amikor érdemes lesz. Te is egy hirdetésből jöttél talán, amiért pénzt adtam, hogy elérjelek vele.
Ha gondolsz a helyes beállításokra már az elején, olyan előnnyel indulsz, hogy a konkurencia csak pislogni fog, amikor elhúzol mellette. És nem is gondolnád, hogy ez nem kell, hogy egy tragikus összeg legyen…
Ez a PIMKO START – a Profitáló internetes megjelenés készítő oktatóanyag.
Ez a következő javasolt lépés az ingyenes 7 részes tanfolyamom után.
Nézd meg mit tud és jelentkezz most… klikk ide!
Ezek azonban még önmaguktól nem keresnek egy fillért sem…
…de akkor mi kell még ahhoz, hogy profitáló weboldalad lehessen neked is?
Egy újabb lista következik, amely megmutatja, hogy hányféle szakember munkája egy professzionális weboldal összeállítása és milyen képességekre kell szert tenned neked is, ha fel akarod venni a versenyt…
Nem említem már azokat, akik maga a weboldal létrehozásában segítenek. Tegyük fel, hogy van már tárhelyed, domain neved, beállította valaki, hogy biztonságosnak jelölje a böngésződ, és még a feltöréseken sem kell aggódod, mert ezek mind rendben vannak…
…és most jön az a rész, amitől életre kel.
1. Megnyerő kommunikáció – szövegírás
A „profitáló weboldal” és „az ablakon kidobott pénz” típusú weboldal között általában ez a legsúlyosabb különbség. A látogatók sokmindent elnéznek: a gyengécske dizájnt, a picit lassabb betöltést, az ingyenesen letöltött képeket… de ha hervadt a szöveg, olyanok lesznek az eredmények is. Erre fogunk a legjobban „rágyúrni”, mert akinek jó a szöveg, az elad bármit egy A4-es szórólapról is!
2. Ízléses struktúra, formázás, design
A megjelenés azért fontos. Nem az elején szoktam javasolni, hogy túlcsicsázzuk, de figyelmet kell fordítanod arra, hogy jól elosztott, olvasmányos legyen a weboldalad. A tagolásnak és az elrendezésnek van egy tudománya. Tanuld meg és gyárts vevőmágnes weboldalt Te is.
3. Vizuális kommunikáció
Képek, grafikák nélkül elég sivár egy oldal. Egy megnyerő profi kép többet mond ezer szónál. Tudnod kell azonban, hogy nem használhatsz fel bármit amit találsz az interneten. Honnan szabad letölteni akkor, és honnan nem? Hogyan szerkeszd meg? Mit jelentenek a pixelek és a fura méretek? Ezekhez is mind egy kicsit értened kell.
4. Folyamatokban gondolkodás
Az egyik legnehezebb és leghaladóbb dolog, amire szükséged lehet. Bár az elején már megtanulható a rendszerben gondolkodás, amikor az első űrlapot készíted a weboldalra majd, amin keresztül írni lehet neked.
5. Értékesítés – lezárás
Vesszőparipám, hogy a legjobb marketing is ott veszik el sokszor, ha a végén valaki nem tud lezárni. Vannak iparágak, ahol a lezárás online történik – pl. egy webáruházban, de van, ahol ezt hús vér embernek kell elvégezni. De mit is kell neki pontosan csinálni? Ehhez is fogok megoldást mutatni.
6. Jogi részek rendbetétele
A fejlődés egyik legnagyobb akadálya sokszor, ha sunnyogni kell a hiányos jogi teendők miatt. Sok olyan választ hallottam már, hogy “azért nem hirdetünk, mert nincs adatkezelési tájékoztatónk és nem akarok így szem előtt lenni”. Szörnyű amikor ezért áll meg a biznisz. Fordíts erre is figyelmet.
7. Elemzés – kiértékelés – változtatás
A legelhanyagoltabb és mégis a legszükségesebb a fejlődéshez. Felejtsd el, hogy az első verzió lesz a legjobb és többet nem kell hozzányúlni a weboldalhoz. Mindig van egy jobb szöveg, egy előnyösebb szín, egy beszédesebb kép… csak meg kell találni. De mi alapján?
Ezért kell tudnod elemezni, és kiértékelni. Már a weboldalkészítés első lépéseinél megmutatom, hogyan tudsz mérésekre támaszkodva fejleszteni. A PIMKO START ezt is tartalmazza!
8. SEO – avagy a keresőoptimalizálás
Ha már úgy is megírod a szövegeket, összegyűjtöd a képeket, és Te töltöd fel a weboldaladra, miért fizetnél egy vagyont azért, hogy utána ezeket valaki a Googlenek is szimpatikusabbá alakítsa. Néhány videós segítségemmel akár 100.000-ket spórolhatsz!
Bírod még?
Nos… ez a lista kemény lesz, de tedd el nagyon, mert tanulásod során csak pipálnod kell benne, hogy mi nincs még meg és mivel érdemes még foglalkozni. Ehhez mindig visszatérhetsz, hogy miben érdemes még fejlődnöd, vagy mit lehet még a weboldaladhoz kapcsolni.
A legfontosabb dolgokat az induláshoz már beletettük, de akkor nézzünk egy listát még tényleg csak címszavakban.
De a jó hír, hogy nem kell az elején mindent megtanulni, mindenbe belekapni. Sőt… inább haladj lépésről lépésre… ahogy az elején is javasoltam!
Szóval amire még szükséged lehet tudásban, vagy a megfelelő szakember formájában…
- bizalomépítés, kifogáskezelés – mert ha ez nincs, nem vásárolnak a vevőid
- blogolás – ahonnan az elkötelezett vevők jönnek
- adatbázis építés – mert a legértékesebb számodra az érdeklődők listája
- hírlevelezés – hogy meg tudd szólítani őket
- csali készítés – adj értékeset egy e-mail címért cserébe
- közösségi kommunikáció – hol és mit kommunikálj? Fb; Insta; Youtube… stb.
- Hirdetéskezelés – Google Ads – mert a kereső vevőt így tudod gyorsan elérni
- Hirdetéskezelés – Facebook / Insta – ott kell lenned, ahol a célcsoportod időt tölt el
- Remarketing – ha már egyszer járt nálad, miért engednéd el?
- Facebook – profil, csoport, üzleti oldal? – mikor melyiket és milyen sorrendben?
- Webáruház indítása – hihetetlen, de nem csak akkor érdemes, ha sok terméked van.
- Webergonómia – mert ha nem kényelmes használni valamit, azt ott hagyják
Számos területet sorolhatunk még fel. De őszinte leszek. Amelyik ügyfelem ezeket gondosan kidolgozta, annak megnyugtató bőséggel indult el a karrierje.
Szép nagy feladat, ugye?
…és talán már látszik is, hogy ha próbálkoztál eddig és nem volt az igazi, miért nem volt sikeres… mi minden hiányzott belőle.
Elkezdeni egy komolyabb internetes jelenlétet
később is jobb, mint soha…
…és mivel tisztában vagyok vele, hogy most több ideje, viszont kevesebb pénze van sok vállalkozónak, segíteni szeretnék, hogy inkább megtanulják a mikéntjét és megcsinálják jól a saját weboldalukat. Eddig csak VIP partnereinknek árultuk el a Profitáló Internetes Megjelenés Szisztéma lépéseit, de a jelenlegi gazdasági helyzet tőlem is nagyobb felelősséget és segítséget követel meg és úgy érzem, nem titkolhatom el, amivel segíteni tudok.
Eddig is voltak weboldalkészítő tanfolyamok…
…de ezek többnyire kimerültek annál, hogy technikailag hogyan kell kattintgatni az adminisztrációs felületen.
És fontos ez is!
Nálam is benne van.
De a sikeres weboldalak nagy része nem ott áll vagy bukik, hogy milyen szép sablont választunk és milyen animációkkal úsztatjuk be az amúgy nem túl erős szöveget.
Bocs… ez van.
Ideje nem kertelni és segíteni átlátni, hogy mekkora fába vágod a fejszédet.
Abban szeretnék segíteni, hogy a komplett internetes jelenléted eredményesen összerakhasd…
…ehhez pedig sokkal több kell, mint egy WordPress* használati utasítás (*ez egy könnyen kezelhető adminisztrációs rendszerrel felszerelt weboldal motor, amivel sokan tanulnak meg maguk weboldalt készíteni… és sokan nem).
Mielőtt azonban megmutatnám a következő lépést…
…írd meg, hogy mit gondolsz erről a részről: jó volt, megijesztett, vagy csak egy csomó kérdésed van???
Szánj rá kérlek egy kis időt, hogy tudjam, benne van-e annyi infó, amivel elégedett vagy.
Az űrlap használata nem kötelező, de kérlek, mindig kérdezz, ha valamit nem értesz vagy ha eszedbe jut valami a tananyagról.
Külön megköszönöm azt is, hogy ha bár nincs kérdésed, mégis nyugtázod, hogy rendben van, megértetted, elvégezted az anyagot. Elég egy oké, vagy köszi, hogy tudjam, jó irányba haladunk mindketten 🙂
Többször elhangzott a PIMKO… Mi is ez?
WEBSIKER TERMÉK AJÁNLÓ:
MEGJELENT A PROFITÁLÓ INTERNETES MEGJELENÉS KÉSZÍTŐ OKTATÓANYAG
…vagy röviden: PIMKO! Ezzel a tananyaggal együtt végigcsináljuk a profitáló internetes megjelenésed alapozását, vagy akár összerakjuk együtt az egész weboldalad videós tréningem segítségével. Miből is áll ez és miért van rá szükség? Nézd meg itt és kérd most >>>
Jöhet a következő lecke…
…holnap érkezik e-mailben, de ha Te gyorsabban haladnál és van időd még egy részre, klikk ide:
lecke folytatása